Ceglédi Autóház ŠKODA

Tökéletes társ minden úton. A nyüzsgő városi rohanáshoz megfelelő modelltől, a tágas üzleti, és az innovatív elektromos járműig a ŠKODA választéka mindent lefed. Találja meg az Ön számára tökéletes ŠKODA modellt!

  • A Škoda AUTO világszerte 866 800 járművét szállította ki 2023-ban
    Újdonság a Škodától

    A Škoda AUTO világszerte 866 800 járművét szállította ki 2023-ban

    Jelentős növekedést ért el járműkiszállításaiban 2023 folyamán a Škoda AUTO, az összesen 866 800 darabos volumen tekintélyes, 18,5 százalékos bővülést jelent a megelőző évhez képest. 157 800 kiszállított járművel (+17,6 százalék) továbbra is Németország a márka legnagyobb piaca, emellett 87 800 kiszállítással (+23,4 százalék) a Škoda AUTO hazai piacán, Csehországban is kedvező eredményt ért el. A legintenzívebb növekedést Németországban, az Egyesült Királyságban és a Cseh Köztársaságban könyvelhették el. A számos európai piacon a legkelendőbb elektromos autók közé tartozó, tisztán elektromos Enyaq-család 81 700 eladott járművel (+52,1 százalék) új éves rekordot állított fel bemutatkozása óta. Mindezeken túl a márka 2023 második félévi vietnami és a kazahsztáni piaci megjelenésével a Škoda AUTO szisztematikusan folytatja nemzetközi terjeszkedési stratégiáját.Klaus Zellmer, a Škoda AUTO vezérigazgatója hangsúlyozta: "Ügyfeleink döntöttek, és igazán hálás vagyok a Škoda márkába vetett bizalmukért. Az autóinkat tervező, gyártó és értékesítő szakemberek kemény munkája és elhivatottsága az elmúlt év minden gazdasági és piaci kihívása ellenére is meggyőző eredményt hozott 2023-as kiszállításainkban. A modellkínálatunk iránti növekvő kereslet jól igazolja stratégiánkat, amely szerint a belsőégésű, tisztán elektromos és hibrid hajtásrendszerek közötti választás lehetőségét kínáljuk ügyfeleinknek az elektromos mobilitásra zajló átállás során. Az év folyamán érkező Elroq az első lesz hat új tisztán elektromos modellcsaládunk közül. Üzleti modellünk robusztus, mindeközben éberen figyelünk a kiszámíthatatlan globális piac új kihívásaira. Továbbra is ügyfeleink kívánságaira és igényeire, valamint kapacitásunk folyamatos növelésére összpontosítunk, hogy gyorsan reagálhassunk a piaci körülményekre. Mindemellett munkavállalóink állandó képzésébe is invesztálunk, ezzel is biztosítva a Škoda AUTO jövőjét."Martin Jahn, a Škoda AUTO igazgatótanácsának értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hozzátette: "A Škoda AUTO tavaly jelentős, 18,5 százalékos növekedést ért el globális ügyfélkiszállításaiban, ami plusz 135 500  autót jelent a 2022-es évhez viszonyítva. Európa továbbra is egyik kulcsfontosságú piacunk, amelynek nyugati régióiban 27,4 százalékos növekedést könyvelhettünk el, bebiztosítva a vezető márkák között elért hetedik helyünket. Az élen figyelemreméltó, 23 600 darabos éves növekedéssel Németország áll, majd az Egyesült Királyság és Cseh Köztársaság következik, amelyek rendre 20 700, illetve 16 600 darabos bővüléssel szintén nagyban hozzájárultak sikereinkhez. Az Enyaq a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában is vezette az elektromos autók eladásait, de más jelentős európai piacokon - köztük Németországban - szintén a legkeresettebb elektromos gépkocsik közé tartozott októberben és novemberben. Európán kívül pedig olyan mérföldkövekhez érkeztünk el, mint például az Indiában két év alatt túlszárnyalt 100 ezer darabos értékesítési volumen, illetve sikeres belépésünk a vietnami és a kazah piacra."Holger Peters, a Škoda AUTO igazgatótanácsának a pénzügy, az informatika és a jogi ügyek területeiért felelős tagja kiemelte: "A tavalyi évben világszerte több mint 866 800 jármű kiszállításával továbbra is komoly érdeklődés mutatkozik modellportfóliónk iránt, amely még e gazdaságilag igen nehéz időkben is kivételes ár-érték aránnyal rendelkezik. Elkötelezett törekvésünk, hogy az elkövetkező tizenkét hónap során is tartsuk ezt az irányt. Hatékonyságunk és termelékenységünk növelésével középtávon tovább kívánjuk emelni értékesítésünk jövedelmezőségét. Next Level Efficiency+ programunkkal, szigorú költségfegyelemmel, valamint mesterséges intelligencia alkalmazásával és robotizált folyamatautomatizálással aktívan teremtjük meg a szükséges mozgásteret jövőbeni beruházásainkhoz és portfóliónk további villamosításához."Úton az elektromos jövő feléA tisztán elektromos Škoda Enyaq család kiszállításai több mint 50 százalékkal bővültek 2023 folyamán, ugyancsak alátámasztva a Škoda villamosítási stratégiájának hatékonyságát. Tavaly a Škoda Enyaq volt a legnagyobb darabszámban értékesített elektromos modell a márka hazai, csehországi piacán, valamint Szlovákiában, de több európai országban, köztük Svájcban, Németországban, Finnországban, Norvégiában és Hollandiában is az öt legkeresettebb elektromos autó közé tartozott. A Škoda az új generációs Kodiaq és Superb egyaránt száz kilométer feletti tisztán elektromos hatótávot kínáló, hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) változatainak bemutatásával is gyorsítja elektromos átalakulását.Jelentős lépések a globális terjeszkedésbenSzeptemberben a Škoda AUTO stratégiai céllal a vietnami piacon is megjelent, hogy jobban kiaknázhassa az ASEAN-régióban rejlő lehetőségeket. Ennek élén 2030 után az előrejelzések szerint 40 ezer darabot is meghaladó éves értékesítési volumennel Vietnam áll majd, miközben a vállalat indiai tevékenységével is jelentős szinergialehetőségeket kínál. Az indiai gyártmányú Kushaq és Slavia modellek CKD (Completely Knocked Down) készleteit a közelmúltban átadott punei logisztikai központban készítik fel a vietnami végösszeszerelésre induló exportra. Két év alatt összesen több mint 100 ezer kiszállított autójával a Škoda Indiában is jelentős mérföldkőhöz érkezett, emellett egy a Kodiaq, a Kamiq, a Karoq és az Octavia helyi összeszerelését támogató stratégiai partneri együttműködés révén a márka újra megjelenik Kazahsztánban.

    További információk
  • Megkezdte az új Superb sorozatgyártását Pozsonyban a Škoda AUTO
    Újdonság a Škodától

    Megkezdte az új Superb sorozatgyártását Pozsonyban a Škoda AUTO

    Négy héttel az új Škoda Superb Prága-környéki világpremierjét követően a Volkswagen márka pozsonyi üzemében megkezdődött a negyedik "modern" modellgeneráció sorozatgyártása. A Kvasinyból stratégiai okokból áthelyezett termeléssel az ott felszabaduló kapacitás további Octavia modellek gyártására fordítható. A Superb már első "modernkori", 2001-es bemutatkozása óta a Škoda modellpalettájának belsőégésű motoros (ICE) kínálatának zászlóshajója.Amint Andreas Dick, a Škoda AUTO igazgatótanácsának a gyártás és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: "Egy-egy új modellgeneráció bemutatása mindig különleges pillanat az egész csapat számára. Különösen igaz ez az új Superbre, amelyet a Volkswagen Passattal együtt a Beta+ projekt részeként, a Škoda vezetésével fejlesztettek ki. Ez a projekt, valamint a Superb gyártásának sikeres áthelyezése Pozsonyba, a Škodánál rendelkezésére álló magas színvonalú szakértelem és know-how-bizonyítéka. Nagysikerű belsőégésű motoros (ICE) zászlóshajónk újabb generációjával jelentős szinergia-lehetőségeket kínálunk a Volkswagen Csoport számára. Szívélyes köszönetem fejezném ki mindazon kolléganők és kollégák felé, akik magasfokú elkötelezettségükkel hozzájárultak ehhez a projekthez."Szinergiák a vállalatcsoportban: a Superb negyedik generációjának pozsonyi gyártásaMég 2020 novemberében született meg a döntés, hogy a Superb negyedik generációjának gyártását a Volkswagen Személyautók pozsonyi üzemébe helyezik át. Ez a lépés a hatékonyságot a termelési hálózat szinergialehetőségeinek kihasználásával tovább növelő Beta+ projekt része. A Škoda Superb és a Volkswagen Passat teljes fejlesztése a Škoda AUTO felelős vezetése alatt zajlott, s mindkettő ugyanazon a gyártósoron készül.A Superb gyártásának Pozsonyba költöztetésével Kvasiny üzemében 2024 nyarától további Octavia modellek előállítására szabadul fel kapacitás, a Mladá Boleslav-i telephelyen pedig tisztán elektromos, akkumulátorhajtású modellsorozatok további tagjai gördülhetnek le a szerelőszalagról.A Škoda Superb szlovákiai gyártása a karosszériaelemekkel kezdődik, amelyeket túlnyomórészt a helyszínen, Pozsonyban sajtolnak, majd az új karosszériaműhelybe szállítanak. Az üresen álló csarnokot a Beta+ projekt keretében alapjaiban alakították át, a Škoda AUTO emellett alig két év alatt több mint 500, a legkorszerűbb technológiát képviselő robotot, valamint irányítórendszereket és ragasztóberendezéseket telepített ide, emellett új beszállítók is érkeztek. A szerelőcsarnokot szintén széleskörűen átépítették, ezt a gyártósort ugyanis - ahol az új modelleket harmonikusan integrálták az eddigi Volkswagen és Škoda modellek összeszerelésébe - korábban nem használták hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) járművek gyártására. A szerelőcsarnok korszerűsítése egyebek mellett automatizálási- és kezelési technológiákat, ipari kamerarendszerek telepítését és a teljes gyártósorra kiterjedő egyéb fejlesztéseket foglal magában. Mindemellett a padlólemezek gyártásterülete oly módon bővült, hogy már a részben és teljesen elektromos hajtásrendszerű modellek akkumulátorainak beépítésére is lehetőséget biztosít.A pozsonyi gyár fényezőműhelyében is jelentős átalakításokat hajtottak végre, amelyek a környezet védelmét szolgálják. Az új fényezőkamrákban korszerű levegőkeringtető rendszereket alkalmaznak, miközben az illékony szerves vegyületek leválasztására is lehetőség nyílik - újabb lépésként a még környezetkímélőbb gyártás felé.               Új formai nyelvezet, széles hajtásrendszer-kínálatA negyedik "modern" modellgeneráció gyártása a Škoda Superb Combi változattal vette kezdetét, 2024 közepétől pedig a Limuzin kivitel is megjelenik a választékban. A korszerű és gazdaságos motorok palettáján 110 kW (150 LE) és 195 kW (265 LE) között három benzin-, míg a 110 kW (150 LE) - 142 kW (193 LE) teljesítménytartományban két dízelüzemű erőforrás sorakozik. A portfóliót egy új, kizárólag a Combi változathoz rendelhető, több mint 100 kilométer tisztán elektromos hatótávú hálózatról tölthető hibridhajtás (Plug-in Hybrid), valamint a Superb számára újdonságként egy enyhe-hibrid (Mild Hybrid) változat egészíti ki.Formatervezés és technika - 1934 óta iránymutatóA Škoda Superb modelltörténete a Škoda 640 Superb 1934-es bemutatójáig nyúlik vissza. A cseh autógyártó csúcsmodelljei ettől kezdve először 1949-ig viselték e jól csengő nevet, majd 2001-ben a cseh márka ismét e történelmi jelölést használta a csúcsmodellje első modern generációjára. Napjainkig összesen több mint 1,6 millió darab gördült le a szerelőszalagról a Škoda belsőégésű motoros zászlóshajójából.A pozsonyi Škoda történetéről itt tájékozódhat bővebben.

    További információk
  • Bemutatásra került a teljesen új Superb!
    Újdonság a Škodától

    Bemutatásra került a teljesen új Superb!

    90 évvel a történelmi jelentőségű első modell megjelenése után mutatta be a Škoda a Superb modernkori negyedik generációját. Elődeihez hasonlóan az új Superb is markáns dizájnkoncepciót és fejlett technológiát ötvöz. Minden eddiginél biztonságosabb és tágasabb, és az új modell készen áll arra, hogy újabb fejezetet írjon a Superb történetében.A negyedik generációjához érkező új Superb továbbra is lenyűgöző, érzelemdús formatervet kapott, mindezt a legmodernebb technológiával kiegészítve. Az új modell praktikus hátsó ajtóval ellátott, elegáns megjelenésű ferdehátú, valamint kombi változatban is elérhető lesz. Az új külső meghatározó elemei továbbra is a dinamikusabb kialakítású vált első és hátsó lámpatestek. A hátsó lámpák az elődnél lényegesen karcsúbbak és új kristályos díszitőelemek turbózzák fel a látványukat. A fényszórók, amelyek szintén élesebb vonalúak lettek, két változatban állnak rendelkezésre. A full LED Matrix fényszórók hatszögletű bi-LED mátrix moduljait a Crystallinium nevű színes kristályos elem egészíti ki. A Crystallinium egy vadonatúj elem, amely a színes kristályüveget idézi, és új megjelenést kölcsönöz a fényszóróknak.Az új Škoda Superb mind a ferdehátú, mind a Combi kombi változatban hosszabb, magasabb, de picivel keskenyebb elődjénél. Ennek ellenérő nőtt a fejtér elől és hátul is, ahogyan a csomagtér mérete is 20 literrel a limuzin (645 liter), és 30 literrel a Combi (690 liter) esetében. Az eddigi is hatalmas helyet biztosító tengelytáv viszont változatlan maradt mindként kivitel modellnél.További részletek:https://csakaskoda.hu/2023/11/02/ime-a-2024-es-uj-superb/

    További információk
  • A Škoda Auto lerántja a leplet a vadonatúj Kodiaq külső dizájnterveiről
    Újdonság a Škodától

    A Škoda Auto lerántja a leplet a vadonatúj Kodiaq külső dizájnterveiről

    Néhány nappal a világpremier előtt a Škoda Auto bemutatta az új generációs Škoda Kodiaq külső dizájnterveit, amelyeket markáns és hatáskeltő formavilág jellemez. A kiemelendő látványelemek között ott van a plasztikus homlokrész, a jellegzetes lekerekített kerékjáratok, a 17-től 20 colig terjedő kerékméretek, a masszív hátsó lökhárító, és a kristályos dizájnelemekkel ellátott második generációs TOP LED-Mátrix fényszórók. Oliver Stefani, a Škoda vezető formatervezője elmondta: "A vadonatúj Kodiaq modern és dinamikus, feltűnően karakteres megjelenéssel. A "funkció a forma előtt" elvnek megfelelően megalkottuk a Modern Solid első elemeit; ez jellemzi majd a jövőben új formanyelvünket. A formavilág egyértelműen a praktikusságot hangsúlyozza, miközben dinamikus kialakítása révén még jobb aerodinamikát biztosít."A legújabb Kodiaq karakteres külsővel és nagyobb méretekkel rendelkezik, mindez pedig még nagyobb belső teret ígér. Megnyerő kialakítású motorháztetővel, lekerekített kerékjáratokkal és 17 és 20 col közötti kerékméretekkel büszkélkedhet. További vizuális különlegessége a D-oszlopok opcionális díszítéseinek egyedi, Dark Chrome kivitele.A második generációs TOP LED-Mátrix fényszórók a Kodiaq modellben debütálnak, míg a hátsó részen jellegzetes, széles, C-alakú egyedi világítás húzódik középső irányba. Ez alatt vörös sáv köti össze a két hátsó fényszórót, a megjelenést pedig egy masszív hátsó lökhárító hangsúlyozza. A csomagtér ajtaján középen elhelyezett új Škoda felirat teszi teljessé a markáns külsőt.A nagy leleplezést élőben közvetítjük a Škoda Storyboard-on, valamint a Škoda YouTube-csatornáján 2023. október 4-én, 18:45-től.

    További információk
  • Nagyobb hely, fokozott kényelem és továbbfejlesztett kezelés – A Škoda bemutatja a Kodiaq és a Superb új generációjának beltér-különlegességeit
    Újdonság a Škodától

    Nagyobb hely, fokozott kényelem és továbbfejlesztett kezelés – A Škoda bemutatja a Kodiaq és a Superb új generációjának beltér-különlegességeit

    Kodiaq és Superb sorozatai új generációjának világpremierje előtt a Škoda bemutatja teljes egészében újratervezett beltereiket, amelyekben Digitális műszeregység (Virtual Cockpit), Head-up kijelző és 12,9 col képátlójú, szabadon álló infotainment-képernyő is szerepelhet. A DSG sebességváltó menetmód-választó kapcsolóját a kormányoszlopra helyezték át, még tágasabb helyet biztosítva a vezető és az első utas számára, miközben a nagyméretű középkonzol még több rakodóhellyel szolgálhat. Tovább könnyíti a fedélzeti rendszerek használatát a személyre szabható Škoda Smart Dials technikája, amely egyszerű kezelést tesz lehetővé. Mindegyik forgató-/nyomógomb a jármű különböző funkcióihoz kínál intuitív hozzáférést, a digitális kijelző pedig mindenkor gyors és átfogó áttekintést biztosít. A tovább fokozott hosszú távú fenntarthatóság szolgálatában a Škoda már száz százalékban újrahasznosított poliészterből készült kárpitokat is alkalmaz új Kodiaq és Superb sorozatában. Peter Olah, a Škoda AUTO beltér-tervezési vezetője kiemelte: "A Škoda utastereit intuitív, egyszerű, ügyfélközpontú és intelligens megoldások jellemzik. Legújabb fejlesztésünk, a Škoda Smart Dials technikája tovább bővítette az autó egyes funkcióinak intuitív vezérlési lehetőségeit, két világ, a fizikai kezelőelemek és a digitális kijelzők legfőbb erényeit ötvözve. A Kodiaq és a Superb felfrissített beltere most egyaránt nagyméretű, szabadon álló képernyővel, a sebességváltó a kormányoszlopra helyezett menetmód-választó kapcsolójával és letisztult kialakítású középkonzollal készül. E fejlesztések már egy tágasabb és hangulatosabb belső tér felé nyitnak utat, amely nemcsak vonzza a tekintetet, hanem praktikumot és valódi hozzáadott értéket is képvisel ügyfeleink számára."Innovatív új funkciók a még nagyobb kényelem szolgálatábanA Škoda mindkét megújuló modelljének belterét újratervezte, a kormánykerék, a műszeregység, a műszerfal és a dekorbetétek fejlesztéseit is beleértve. Škoda-modellben első ízben került a sebességváltó menetmód-választó kapcsolója különösen jól hozzáférhetően a kormányoszlopra, amelynek eredményeképpen a középkonzolt mindkét esetben rendezett és jól áttekinthetően strukturált módon alakíthatták ki, további helyet nyitva meg a vezető és az első utas számára. A Kodiaq és a Superb további újdonságai közé tartozik a Digitális műszeregység (Virtual Cockpit) 10,25 col képátlójú kijelzőfelületét kiegészítő Head-up kijelző, valamint a minden eddiginél nagyobb, 12,9 col képátlójú, szabadon álló központi infotainment-képernyő. Ugyancsak most mutatkozik be mindkét modellben a Škoda Smart Dial innovatív forgató-/nyomógombok technikája, amely a kezelés még intuitívabb élménye szolgálatában ötletesen egyesíti a fizikai és a digitális elemeket.Škoda Smart Dials - nyomógombok digitális kijelzővelA Škoda Smart Dials bevezetésével a cseh autógyártó új szintre lép a járműveiben alkalmazott fizikai és digitális kezelőelemek jól bevált kombinációjával. Ez a teljesen újszerű megközelítés az infotainment-képernyő alatt sorakozó három forgató-/nyomógombból áll, amelyek egy-egy 32 milliméter átlójú, digitális kijelzővel egészülnek ki. E megoldás felszereltségtől függően számos járműfunkcióhoz gyors hozzáférést tesz lehetővé. A két külső Smart Dial segítségével a vezető és az első utas a belső hőmérsékletet, az ülésfűtést és az ülésszellőztetést szabályozhatja, az éppen aktív funkciót is megjelenítve. A középső Smart Dial akár négy olyan funkciót is vezérelhet, mint például az infotainment-rendszer hangereje, a ventilátor fordulatszáma, a légáramlások iránya, az intelligens légkondicionálás, a menetüzemmódok és a térképnagyítás (zoom). A középső Smart Dial az infotainment-rendszer menüjében konfigurálható, és a gomb nyomva tartásával vált az egyes funkciók között.Simply Clever funkciók bővített választékaA fokozott kényelem igénye jól érzékelhető az új megoldásokban, köztük a Phone Box technikájával, amely akár 15 watt teljesítményű, induktív gyorstöltés lehetőségét is kínálja az okostelefon - a Kodiaq esetében akár két készülék - számára, emellett aktívan hűthető rekeszként is szolgál. A bennülők akár négy, 45 watt kimenő teljesítményű USB-C csatlakozót, valamint a belső visszapillantó tükrön egy kényelmesen használható, 15 wattos USB-C portot is igénybe vehetnek. Nem hagyható természetesen figyelmen kívül, hogy az új Kodiaq pneumatikus masszázsfunkcióval kiegészített ergo-ülésekkel is rendelhető, a hátul utazók pedig minden bizonnyal értékelik majd a középső alagút új tárolórekeszét. A Superb belterében az újratervezett kormánykerék, műszeregység és dekorbetétek harmonikusan illeszkednek a továbbfejlesztett, extrafelszerelésként masszázsfunkcióval is rendelhető ülésekhez. Utóbbiak már tíz pneumatikusan vezérelt masszázspárnát és széles programválasztékot kínálnak, négy irányban állítható deréktámasszal kiegészítve. Akárcsak a Kodiaq esetében, az ülések, a kormánykerék, illetve az első és a hátsó szélvédő fűtési funkciói egyaránt kényelmesen kezelhetők a légkondicionáló berendezés menüjében található, igény szerint konfigurálható Fűtés (Heaters) gombbal.Fenntartható anyagok minden textiliában és két népszerű Simply Clever megoldásbanA Škoda a beltér összes textíliájának, valamint két immár ikonikus Simply Clever megoldásának - a vezetőajtóban elhelyezett esernyő, illetve a jégkaparó - környezetvédelmi szempontból felelős anyagválasztásával is bizonyítja a hosszú távú fenntarthatóság iránti elkötelezettségét. Más Škoda-modellekben már alkalmazott megközelítését folytatva, a hagyományos felszereltségi szinteket itt is a Design Selections koncepcióval váltotta fel. A Kodiaq palettájáról a Loft, Lounge vagy ecoSuite kivitelek közül választhatnak az ügyfelek, utóbbi esetében fekete vagy konyak színben és száz százalékban újrahasznosított poliészterből készült textíliákkal. Az ecoSuite Design Selection összeállításban alkalmazott bőrt környezetkímélő cserzési eljárással készítik ki, amely során a kávébab feldolgozási folyamatának maradékanyagait használják fel. A Superb negyedik generációjában az Essence felszereltségi szinten a Loft és a Lounge Selection-összeállítások mellett a Studio Design Selection, valamint fekete és konyak színben a Suite Design Selection kivitel szerepel. Az L&K csúcsmodell fekete és konyak színben az L&K Suite Design Selection kivitellel bővíti a kínálatot, amely az olívafeldolgozás során keletkező szennyvíz felhasználásával, szintén hosszú távon fenntartható eljárással cserzett bőrrel büszkélkedhet.

    További információk
  • A Škoda Roadiaq – A kilencedik „Azubi Car” tisztán elektromos és vérbeli felfedező
    Újdonság a Škodától

    A Škoda Roadiaq – A kilencedik „Azubi Car” tisztán elektromos és vérbeli felfedező

    A Škoda Azubi Car és a Let's explore találkozása: a Škoda Szakiskola immár hagyományos világítótorony-projektjének keretében született kilencedik látványos és egyedi darab a Škoda Roadiaq nevet viseli. Ezzel a többfunkciós mobil iroda-lakóautóval a 29 résztvevő tanuló tökéletesen kifejezte a Škoda márka lényegét adó felfedezői szellemiséget. A Roadiaq olyan hosszú távon fenntartható, tisztán elektromos, akkumulátorhajtású 4x4-es jármű, amelyet a "digitális nomádok" tetszés szerint használhatnak utazásra, munkára vagy épp a szabadidejükben - helytől függetlenül és a járt utaktól távol is élvezve függetlenségüket. A Škoda tanulóinak kilencedik munkája - vagyis "Azubi Car" (Auszubildende, azaz ipari tanuló) projektje - mindent tartalmaz, ami egy modern mobilirodában csak szükséges: állandó internetkapcsolat, 27 col képátlójú monitor és dokkolóállomás. A Škoda Roadiaq azonban néhány egyszerű kézmozdulattal munkahelyből egy ágyat és egy kis konyhát is kínáló lakókörnyezetté is átalakítható. Miközben a szériakivitelű Enyaq modellt álmaik autójává építették át, a Škoda Szakiskola tanulói szakértői támogatásban is részesültek, az iskola tanárai, a Škoda számos részlegének szakemberei és a kempingfelépítmények külső specialistái ugyanis egyaránt a teljes folyamat során mögöttük álltak szakértelmükkel. A 2014 óta immár kilencedik Škoda Azubi Car ismét a Mladá Boleslav-i képzés magas színvonalát bizonyítja. A Škoda Szakiskola a Škoda Akadémia része, amely 2023 áprilisában ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.Maren Gräf, a Škoda AUTO igazgatótanácsának az emberek és a kultúra területeiért felelős tagja így fogalmazott: "Mobil irodaként a Roadiaq tetszőleges helyről teszi lehetővé a munkát, azt a 'New Work' megközelítést megtestesítve, amely iránt magunk is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a Škodánál. Olyan munkamodellekről van szó, amelyek a lehető legrugalmasabbak, hogy végül kiegyensúlyozott optimumot találhassunk velük a csapat számára. A projekt során különösen meggyőző volt látni, milyen lelkesedéssel, örömmel és részletek iránti figyelmességgel dolgoztak az akadémia tanulói hónapokon át e járművön - pontosan 'Excellence with Joy' mottónk szellemében. Kilencedik tanulói autónk mély benyomást keltően érzékelteti, mi mindent érhetnek el együtt az emberek, ha szívvel-lélekkel egy ilyen projektnek szentelik magukat."Michael Oeljeklaus, a Škoda AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja kiemelte: "A tanulóautó-projekt egyedülálló - éppoly egyedi, mint a keretében születő járművek. A projekt jól bizonyítja, hogy a Škoda AUTO olyan vállalat, amely egészen különleges értéket tulajdonít a tehetséges fiataloknak és ötleteiknek. Értékeljük az eredeti és okos ötleteket, és lehetővé tesszük megvalósításukat. Vállalati kultúránkat emellett a részletek iránti figyelmesség, intenzív csapatmunka és annak készsége jellemzi, hogy új utakra lépjünk - ám nagyon is céltudatos módon. Az Azubi Car projekt arra kínál lehetőséget tanulóinknak, hogy már pályafutásuk korai szakaszában példát mutassanak ezen értékekről és magukévá tegyék őket - miközben elmélyíthetik és bővíthetik képességeiket."A modern kori felfedezők tökéletes járműveA Škoda Szakiskola 29 tanulója 2022 őszén kezdett dolgozni a Škoda Roadiaq megépítésén. Kilenc hónap alatt több mint kétezer munkaórát fordítottak egy olyan multifunkciós kemping- és mobiliroda-jármű kifejlesztésére, amelyet a "digitális nomádok" munkára, utazásra vagy egyszerűen csak pihenésre is használhatnak. Ez az autó valódi függetlenséget tesz lehetővé, és tökéletesen illeszkedik a modern kori felfedezők kalandvágyó szellemiségéhez. Első alkalommal szolgált alapjárműként az Azubi Car projektek történetében a tisztán elektromos, akkumulátorhajtású Škoda Enyaq SUV-modell. Az eredmény pedig számos külső és belső módosításával egyaránt alkalmas a mobilirodai távmunkára, illetve kempingezésre és szabadtéri tevékenységekre.Széleskörű támogatás számos részlegtőlA Roadiaq kifejlesztése és elkészítése során a tanulók immár hagyományosan a Škoda számos szakértőjétől részesültek hatékony támogatásban, a gyártás, a formatervezés és a műszaki fejlesztés szakterületeiről. Idén első ízben vett részt az informatikai szolgáltatások és a hosszú távon fenntartható előállítású anyagok fejlesztésének részlege, s olyan külső szakemberek nyújtottak további támogatást, mint a Cargodesign és a KPS Automobile a kempingátépítések, az Autointerier Šindelář a beltér-kialakítások, illetve a Dual Borgstena az újrahasznosított textilek szakterületéről.Oliver Stefani, a Škoda Design vezetője így fogalmazott: "Azubi Car projektje a Škoda három fő erényét ötvözi: bátor tenni akarás, gyakorlatiasság és csapatszellem. Mi, a Škoda Design munkatársai, mindig nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ezeknek a projekteknek. Célunk, hogy ezeknek a tehetséges fiataloknak átfogó és gyakorlatias betekintést kínáljunk mindennapi munkánkba, és felkeltsük érdeklődésüket. Évről-évre lenyűgöznek tanulóink ötletei, s valóban nagyra tartom értékes meglátásaikat és rendkívüli kreativitásukat." A gyakornokok a Škoda Design részlegén tett látogatása során Oliver Stefani és csapata számára különösen is meggyőzőnek bizonyultak Agáta Fraňková másodéves fényezőtanuló tervei, így további szakmai gyakorlatot ajánlottak neki a formatervezési részlegen. Ez az első ilyen jellegű szakmai gyakorlat az Azubi Car projektek kezdete óta.Széleskörű átalakítások kívül és belülAz Enyaq lakóautóvá alakítása során a tanulóknak jelentős változtatásokat kellett végrehajtaniuk a karosszérián. Az új tetőkonstrukció mellett új csomagtérajtót is kifejlesztettek, amelyre sátor rögzíthető. A Roadiaq az Enyaq programjából származó, 21 col peremátmérőjű Supernova könnyűfém keréktárcsákkal szerelt kerekeken gördül, miközben Smaragdzöld/Holdfehér kéttónusú fényezést kapott. Belterében az ülés- és az ajtókárpitok, valamint a műszerfalborítás textíliái egyaránt száz százalékban újrahasznosított anyagokból készülnek. A jármű hátsó részében a kempingezéshez, alváshoz és távmunkához szükséges bútorok egyaránt egyedi tervezésűek, és a tanulók dizájnötletei alapján szakértői tanácsok szerint készültek.Összkerékhajtás két elektromos motorralA Škoda Roadiaq összkerékhajtással rendelkezik, amely a műutaktól távoli úticélok felfedezését is lehetővé teszi. A két elektromos motorral kialakított hajtásrendszer az Enyaq 80 X Sportline változatéval megegyező. A hátsó tengelyre épített szinkronmotor 150 kW teljesítménnyel és 310 newtonméter maximális forgatónyomatékkal hajthatja a hátsó kerekeket, amit az első tengelyen működő aszinkronmotor további 80 kilowattal és 162 newtonméter maximális forgatónyomatékkal egészíthet ki az első kerekeken. A nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátor energiatároló képessége 82 kWh (nettó 77 kWh), és a WLTP-ciklus szerint akár 495 kilométer hatótávot is lehetővé tehet.Új tetőkialakítás és új csomagtérajtó a bőséges térkínálat szolgálatábanAz alapjármű 4649 milliméteres hosszúsága és 1879 milliméteres szélessége változatlan maradt, míg tengelytávja minimális mértékben 2770 milliméterre, a szabadmagasság pedig 190 milliméterre nőtt. 2050 milliméterével a Roadiaq több mint 35 centiméterrel magasabb az alapváltozatnál, ami elsősorban az új tetőkialakításnak köszönhető. Az eredeti tető egy részét el kellett távolítani, hogy lényegesen több fejtér állhasson rendelkezésre, ami lehetővé teszi a "digitális nomádok" számára, hogy még tágasabb helyet élvezhessenek a munkához és a pihenéshez. A sátor-hozzáépítés rossz időben védelmet nyújt, emellett a jármű hátuljába épített konyha kényelmesebb használatát is lehetővé teszi. Az áttervezett, immár kilincs nélküli bal hátsó ajtó - eredeti Simply Clever napvédő rolóval az ablakban - még tágasabb privátszférát biztosít a hálórészben. A lakótér energiaellátását napelemek segítik, megőrizve a jármű hatótávját, amikor nem csatlakozik az elektromos hálózatra. A Roadiaq a kempingekben vagy lakókocsiparkokban külső áramforrásra is csatlakoztatható.Multifunkcionális beltér fenntartható anyagokból készült szövetekkelAz első ülések mögötti teljes beltér széleskörű átalakításával olyan munkára alkalmas teret alakítottak ki, amely néhány egyszerű kézmozdulattal egyszemélyes hálószobává is átalakítható. Utastere a Roadiaq külső színeit tükrözi, és száz százalékban újrahasznosított anyagokból készült szöveteket használ. Az ülések, az ajtók, a műszerfal és a tetőoszlopok teljes kárpitozását az Autointerier Šindelář külső kárpitszakértőivel együttműködve dolgozták ki, akik már jó néhány éve az Azubi Car projektek együttműködő partnerei. Az újrahasznosított textíliákból készült szövetek a Dual Borgstena specialistáitól származnak, akik sorozatgyártási projekteken is dolgoznak együtt a Škoda AUTO szakembereivel. A mono-anyagkoncepció a jármű élettartamának végén a szövetek teljes újrahasznosíthatóságáról gondoskodik. A párnahuzatok és a takaró olyan speciális 3D-kötőtechnológiával készültek, amely nem termel hulladékot, és ez esetben is újrahasznosított anyagokat használnak.Támogatás a kempingkialakítások szakértőitőlA projekt immár hagyományosan a Škoda AUTO összes részlegének szakembereivel folytatott szoros közös munka előnyeit élvezheti, a tanulók azonban külső szakértőkkel is együttműködtek a jármű egyedi gyártású tetőszerkezete és bútorzata tekintetében. A Cargodesign és a KPS Automobile vállalatok is tanácsokkal látták el a tanulókat, emellett gyakorlati segítséget is nyújtottak a külső és a kialakítás kivitelezésében. A jármű hátsó részében kialakított kemping- és irodaberendezés mellett a tanulók arról is gondoskodtak, hogy az utasülésről is lehessen dolgozni, ahol speciális kar kínál lehetőséget az itt helyet foglalóknak táblagépük rögzítésére. A belső berendezést számos, részben a sorozatgyártású Škoda-modellekhez is rendelkezésre álló felszereltségi és tartozékopció teszi teljessé a szórakozás és a pihenés szolgálatában. Ezek közé tartozik például a vezeték nélküli hangszóró, a napenergiával működő zuhany, a 12 voltos csatlakozóval ellátott kávéfőző, a konyhai berendezések, a székek, asztalok, tányérok, edények és serpenyők, illetve csészék és poharak, emellett az USB- és töltőkábelek, a szőnyegek és kárpitok, valamint a zseblámpák és a kalandvágyó utazók túlélőkészlete.Innovatív műszaki különlegességek: áramellátás, napelemek és 27 col képátlójú monitorA tanulók több innovatív műszaki megoldással is felszerelték Škoda Roadiaq modelljüket. A Škoda informatikai részlegével szoros együttműködésben gondoskodtak például arról, hogy autójuk minden szükséges technikával rendelkezzen ahhoz, hogy mobilirodaként szolgálhasson napjaink "digitális nomádjai" számára. Az állandó internetkapcsolaton kívül ezek közé tartozik az integrált dokkolóállomással és kamerával kiegészített, 27 col képátlójú beépített monitor, valamint a vezeték nélküli billentyűzet, egér és hangszóró a jármű lakó- és munkaterületén. Ennek megfelelően a tanulók a jármű teljes elektromos rendszerét is átalakították, további fényforrásokkal és csatlakozóaljzatokkal egészítve ki.Visszatekintő: nyolc Azubi Car Mladá Boleslavban és az első PunébanAz idei projektet megelőzően már nyolc tanulói autót terveztek, fejlesztettek ki és építettek meg a Škoda Szakiskola hallgatói. A történet 2014-ben, a Škoda Citigo műszaki alapjaira épülő, nyitott tetejű Citijettel vette kezdetét, amit a Škoda Fabia bázisán az eredeti és játékos karakterű Funstar pickup, majd a Rapid Spaceback érzelemdús kupéváltozataként az Atero követett. Az Element, az első elektromos Azubi Car 2017-ben, két évvel a sorozatgyártású elektromos Škoda Citigoe iV előtt érkezett. 2018-ban a Škoda Karoq alapjaira épült az igazán "cool" Sunroq SUV-kabrió, míg a látványos Mountiaq pickup-koncepció a Škoda Kodiaq nagyméretű SUV-modellből készült. 2020-ban a Škoda Scala alapú, izgalmas Slavia Spider nevében a vállalat 125 évvel azelőtti alapítására emlékezett, 2022-ben pedig az Afriq révén tértek vissza a tanulók a koronavírus-kényszerszünet után. Utóbbi projekt során - első ízben együttműködve a Škoda Motorsport szakembereivel is - összkerékhajtású raliversenyautóvá alakulhatott át a Škoda Kamiq City-SUV. A Mladá Boleslav-i hagyományok inspirációjára 2023-ban Indiában is elkészült az első Škoda Azubi Car. Májusban a Škoda Auto Volkswagen India Private Limited (SAVWIPL) által működtetett punei akadémia három és fél éves mechatronikai kurzusának hallgatói szintén bemutatták személyes álomautójukat - a Škoda Rapid limuzin négyajtós kabrióváltozatát.A Škoda Szakiskola elsőosztályú képzésének gazdag hagyományaiA Škoda Szakiskola a Škoda Akadémia része, amely idén áprilisban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, a tekintélyes szakiskola azonban közel százéves hagyományokra tekinthet vissza. A Škoda 1927-ben alapította meg ezt az oktatóközpontot Mladá Boleslav-i székhelyén, és 1991 óta a Škoda AUTO magánintézményeként működik. Az iskola annak idején 58 tanulóval indította első tanévét, a mai napig azonban már több mint 24 ezren végeztek itt, a 2022/23-as tanévre pedig már mintegy 820-ra bővült a tanulók száma. A Škoda Szakiskola három- és négyéves képzéseket kínál, a hároméves kurzusok záróvizsgával és szakmunkás-oklevéllel, míg a négyévesek szakérettségivel zárulnak. Sokan ezen oklevelekkel a kezükben főiskolán vagy egyetemen folytatják tanulmányaikat, vagy közvetlenül a Škoda AUTO kollektívájához csatlakoznak. A vállalat minden itt végzettnek kínál álláslehetőséget.Tizenötféle képzés kínálataJelenleg tizenöt különböző - tizenkét nappali és napi tanítással három kiegészítő - műszaki képzés közül lehet választani, ahol a szakmai hangsúly a gépészet és az elektrotechnika területeire esik, különös tekintettel a jövőorientált technológiákra. Különösen keresettek az e-autószerelői és IT-mechatronikai technikusi képzések. A tananyagokat a különböző részlegekkel együttműködve folyamatosan frissítik, hogy a lehető legjobban megfelelhessenek a képzésben résztvevők és a vállalat igényeinek. A 2021/2022-es tanévre például az új autóvillamossági szerelő/e-autószerelő szak került be a programba.Beruházás a Škoda AkadémiábaA KOVO szakszervezet támogatásával a vállalat 2013 óta több mint 440 millió cseh koronát (mintegy 18,5 millió eurót) invesztált a Škoda Akadémia képzésének és a műszaki létesítményeinek korszerűsítésébe. Már a felújítás következő szakasza is elkezdődött, ide tartoznak azok a műhelyek is, amelyekben a tanulói autók is formát öltenek. "Az autóipar jelenlegi alakulása és különösen az elektromos mobilitás témája számos új lehetőséget kínál. Annak érdekében, hogy maradéktalanul kiaknázhassuk őket, már pályafutásuk kezdetétől a legkorszerűbb technikákat bocsátjuk utánpótlás-munkatársaink rendelkezésére. Jelenleg azon tantermek és műhelyek átfogó felújítása zajlik, amelyeket diákjaink és vállalatunk munkatársai használnak majd az elkövetkező évek során. A korszerűsített létesítmények nagyon nagy mértékben hozzájárulhatnak kollégáink jövőbeni szakismereteihez, természetesen az Azubi Car projektekhez is kiváló alapul szolgálva" - emelte ki Martin Slabihoudek, a Škoda Szakiskola vezetője.

    További információk
  • A SKODA Octavia idén a legnépszerűbb modell Magyarországon
    Újdonság a Škodától

    A SKODA Octavia idén a legnépszerűbb modell Magyarországon

    Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, a SKODA Octavia lett az év eddigi legnépszerűbb modellje a forgalomba helyezéseket tekintve.       Összesen 2180 darabbal a SKODA Octavia lett a legkelendőbb modell hazánkban, ennyit helyeztek forgalomba eddig a népszerű cseh modellből, derült ki a Datahouse június elsején publikált adataiból. Németh János, a SKODA márkaigazgatója szerint ez az eredmény a gyártás normalizálódásának, az ügyfelek lojalitásának és az értékesítésben dolgozó szakemberek kiemelkedő teljesítményének köszönhető. "Egyfelől azt látjuk, hogy megindult idén az iparág normalizálódása. Már nem állnak letárolt, félkész járművek alkatrészre várva a gyárudvarokon, folyamatosan érkeznek az autók, lényegesen javultak a szállítási határidők" - mondta Németh János. "Azonban hiába működik a gyártás, ha nem működik az értékesítés: ezért hatalmas köszönet illeti ügyfeleinket, akik a korábbi hosszú szállítási határidők mellett is kitartottak a márka mellett, valamint gratuláció illeti az értékesítési hálózatot, hiszen a kereskedéseinkben dolgozók kemény munkája is kellett ahhoz, hogy ilyen eredményt érhessünk el. Igazán jó hír, hogy az Octavia ráncfelvarrott változata is rendelhetővé vált."

    További információk
  • KÖZLEKEDIK A CSALÁD
    Aktuális

    Közlekedik a család! 2023.06.03. Ceglédi Autóház Kft.

    További információk
  • Sikeresen szerepelt sarkkör-közeli extrém fagytesztjein a Kodiaq és a Superb új generációja
    Újdonság a Škodától

    Sikeresen szerepelt sarkkör-közeli extrém fagytesztjein a Kodiaq és a Superb új generációja

    Sikerrel zárta az északi sarkkörön túli intenzív fagytesztjeit a Škoda Superb és a Škoda Kodiaq új generációja, amelyek során mínusz 30 Celsius fok extrém hőmérsékleten is vizsgálták működőképességüket, minőségüket és tartósságukat. A figyelem középpontjában a menetstabilitás, az utasok számára e rendkívüli hidegben kínált kényelem, valamint a hosszú utakon, téli körülmények között is biztosított, általános megbízhatóság állt, emellett a jég és a hó jelentette jelentős többletterhelést is el kellett bírniuk a járműveknek. Az extrém fagytesztek lezárultával utolsó szakaszába lép az új modellek tesztelése, az új Superb, valamint a Kodiaq második generációja 2023 őszén tartja világpremierjét. Amint Johannes Neft, a Škoda igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja hangsúlyozta: "A legkeményebb körülmények között végzett gyakorlati tesztelés minden korszerű szimulációs technika mellett is az új járművek fejlesztésének döntő fontosságú eleme. Széleskörű tesztprogramjainkkal - amelyek éppúgy kiterjednek a rendkívül magas, sivatagi hőmérsékletekre, mint az északi sarkkör környéki körülményekre - gondoskodunk róla, hogy a Škoda vásárlói mindenkor és minden körülmények között száz százalékban megbízhassanak járművükben. E tesztek ugyanakkor arra is lehetőséget kínálnak, hogy a lehető legkorábban felismerjük a továbbfejlesztés igényét, a lehető legpontosabban a mindennapok üzemének követelményeihez igazítva járműveink kialakítását."Átfogó tesztsorozat minden főegységreA rendkívüli hidegben zajló, intenzív tesztvezetések minden új járműmodell fejlesztése során az alapprogramhoz tartoznak. A Škoda rendszeresen az északi sarkkör környékén végzi e vizsgálatokat, ahol a legszélsőségesebb időjárási viszonyok közepette is sikeresen szerepelt a Škoda Superb negyedik, illetve a Kodiaq SUV-modell második generációja. Ennek során a próbajárművek minden főegységét nagyító alá vették, köztük a futóművel, a karosszériával, a motorral, a fűtőberendezéssel és a teljes elektromos rendszerrel.Üzem hóbanA járművek általános téli használhatósága tekintetében a hó a karosszériára gyakorolt, illetve a motortérbe és a légbeömlő nyílásokba jutva kifejtett hatását is részletesen vizsgálták. A karosszéria minden mechanikai funkciójának, illetve a teljes elektromos rendszernek még mínusz 25 fok hőmérsékleten is tökéletesen kell működnie, a motornak pedig mínusz 30 fokig is gond nélkül kell indulnia. Az összes ajtónak, a motorházfedélnek és csomagtérajtónak, valamint a tanksapkának, illetve a hálózatról tölthető hibridmodellek (Plug-in Hybrid) töltőcsatlakozó-fedelének szintén még ilyen zord körülmények között is zavartalanul nyithatónak kell maradnia.A menettulajdonságok és a vezetéstámogató rendszerek vizsgálataMenet közben a különböző járműfunkciók, illetve a menettulajdonságok tesztjei is zajlanak, amelyek során egyebek mellett azt is vizsgálják, hogyan viselkednek a Škoda modelljei havas latyakban, illetve hóakadálynak ütközve milyen hatékonynak bizonyul az első és a hátsó lökhárító. Jégtömbökön áthajtva a futómű és az alépítmény ellenálló képessége ellenőrizhető, emellett a tesztpilóták a járművek havas és jeges utakon jellemző viselkedését és a vezetéstámogató rendszerek működését is figyelik. Egyaránt kiértékelik a menetdinamikai tulajdonságokat, amennyiben rendelkezésre áll, az összkerékhajtás teljesítményét, valamint a futómű működését és kényelmét, de azt is ellenőrzik, hibátlanul kapcsolja-e fokozatait a sebességváltó és zavartalanul működnek-e az ablaktörlők és a mosóberendezések. Mindezeken túl az egyes alkatrészek fagyos körülmények között mutatott akusztikai jellemzőit, az éjszakai vezetés során pedig a világítást is tesztelik. A hálózatról tölthető hibridmodellek (Plug-in Hybrid) nagyfeszültségű akkumulátorát fagyos állapotban töltik fel, majd lemérik az így kínált maximális hatótávot. Annak érdekében, hogy pontosan felmérhessék az egyes modellek téli körülmények között biztosított tartósságát, több tízezer kilométert tesznek meg velük.Funkciótesztek a beltérbenA tesztvezetők a belső térben is ellenőrzik a járművek számos funkcióját, így a fűtés különösen alacsony külső hőmérsékleten produkált teljesítményét és a belső hőkomfortot. Azt is vizsgálják, párásodnak-e az ablakok, illetve milyen gyorsan olvaszthatók le, de az ülések, a kormánykerék, a külső visszapillantó tükrök, valamint az első és a hátsó szélvédő fűtési funkcióját, illetve az extrafelszerelésként rendelhető állóhelyzeti fűtés működését is ellenőrzik. A tesztpilóták emellett a központi érintőképernyő fagyos utastér-hőmérsékletek közötti működését is figyelik.

    További információk
  • Let’s Explore – A Škoda e-mobilitási offenzívája, 2026-ig hat új elektromos modellel
    Újdonság a Škodától

    Let’s Explore – A Škoda e-mobilitási offenzívája, 2026-ig hat új elektromos modellel

    Tovább fokozza elektromos mobilitási kampánya és átalakulása ütemét a Škoda AUTO. Négy teljes egészében új fejlesztésű e-modell és az Enyaq család két felfrissített tagjának bemutatásával a cseh autógyártó 2026-ra már hat járműcsaládra tervezi bővíteni BEV-kínálatát. A Škoda AUTO 2027-ig összesen 5,6 milliárd eurót invesztál az elektromos mobilitás területébe. A kisautó-SUV-szegmensben érkező "Small" BEV-modellel, a kompakt-SUV-szegmensbeli - hivatalos nevén Elroq - "Compact" újdonsággal, a tágas belterű "Combi" kombival és a hétüléses "Space" SUV-modellel a Škoda jelentősen bővíti, illetve sokrétűbbé fejleszti elektromos portfólióját. A korszerű és különösen gazdaságos belsőégésű motorral, valamint hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerrel szerelt modellek az elektromos mobilitásra zajló átállás során is a Škoda modellportfóliójának alappilléreit alkotják. A Superb és a Kodiaq új generációival, a felfrissített Octavia, Kamiq és Scala sorozatokkal, valamint az új BEV-modellekkel a Škoda rövidesen története legváltozatosabb portfólióját kínálhatja - e két világ legjavát ötvözi, s különböző piacain egyaránt minden ízlésre és igényre a legmegfelelőbb Škoda modellt kínálja vásárlóinak.Amint Klaus Zellmer, a Škoda AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: "2026-ig minden szegmensre kiterjedően megjelenő, összesen hat új tisztán elektromos modelljével a Škoda AUTO még gyorsabban haladhat a hosszú távon fenntartható, elektromos egyéni mobilitás felé. Új és különösen gazdaságos üzemű hagyományos, illetve hibrid hajtásrendszerű modelljeinkkel együtt mindkét világ legjobbját kínáljuk - az átalakulás ezen időszakában is szerte a világon kielégítve jelenlegi és új ügyfeleink igényeit.Martin Jahn, a Škoda AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hozzátette: "2026-ra új, tisztán elektromos, akkumulátorhajtású modelljeink minden, az ügyfeleink számára meghatározó járműszegmenst lefednek majd. Olyan autókat kínálunk, amelyekkel stílusosan, azaz hosszú távon fenntarthatóan, biztonságosan és magabiztosan fedezhetik fel a világot - immár az új Modern Solid formatervezési nyelvezetünk jegyében született termékeinkkel."Gyorsuló e-kampány - egyértelmű útiterv az e-mobilitáshozA Škoda AUTO - 2026-ig összesen hat új BEV-modell piaci bevezetését tervezve - teljes mértékben elkötelezett az elektromos mobilitás felé zajló átalakulása mellett. 2020-ban, illetve 2022-ben sikeresen mutatkozott be az Enyaq iV és az Enyaq Coupé iV, a Škoda első két olyan modellje, amely már a Volkswagen Csoport Moduláris elektromos platformjának (Modular Electrification Platform; MEB) műszaki alapjaira épül. E két modell jelentős frissítésen esik át 2025-ben, ugyanazon új formai nyelvezettel, amely a Škoda minden BEV-modelljét jellemzi a jövőben. E járműveken túl, 2026-ra négy teljes egészében új fejlesztésű, akkumulátorhajtású elektromos modell is érkezik:•        a "Small" az A0 szegmensben, a jövő belépőszintű modelljeként,•        a "Compact", hivatalos nevén Elroq, a Karoq kompakt-SUV tisztán elektromos utódjaként,•        a "Combi", amely a Škoda nagysikerű kombi-hagyományainak folytatója, valamint•        a "Space", amely a 2022 augusztusban bemutatott, hétüléses koncepciómodell sorozatgyártású változataként zárja felülről a termékportfoliót.A Combi, azaz a márka első kombikarosszériás BEV-modellje, a kínálat nagyon fontos tagja, amely a márka alapvető értékeit megtestesítve hozza el e népszerű karosszériaváltozat erényeit az elektromos mobilitás korszakába. Mindegyik BEV-modell a jellegzetes Modern Solid dizájnnyelvezet jegyében készül, amely a márka génjeit meghatározó karakteres tulajdonságokat - robusztus konstrukció, funkcionalitás és hitelesség - emeli ki.Továbbra is alappillér a továbbfejlesztett ICE- és PHEV-modellek kínálataA fejlett és gazdaságos belsőégésű motorokkal (ICE), illetve a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerekkel (PHEV) szerelt járművek továbbra is a vállalat modellportfóliójának egyik alappillérét képezik a tisztán elektromos mobilitásra zajló átállás során. Mivel az egyes piacok más-más tempóban térnek át az elektromos mobilitásra, adott esetben e modellek elégíthetik ki az ügyfelek igényeit, a Škoda minden piacán a vásárlói igényekre összpontosít. A vállalat ezért széles körben megfizethető olyan modellek teljes palettáját kínálja az elkövetkező évek során, amelyekkel maradéktalanul megfelelhet ügyfelei egyéni mobilitási elvárásainak - elektromos, hagyományos vagy plug-in hibrid hajtásrendszerrel.

    További információk

ŠKODA
Azonnal elvihető modelljeink

ŠKODA
Szerviz szolgáltatások és akciók

Az én ŠKODA modellem
Konfigurálás

Az Ön új ŠKODA modellje - csak Önnek készült. Konfigurálja álmai modelljét most azonnal.

Konfigurátor
banner img

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

checkbox_default

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.